csütörtök, május 18, 2017

A spárga utolsó sóhaja főzelékként

Sajnos, egyik nagy kedvencünk szezonja igencsak a végét járja.... Még egy utolsó vételt sikerült lebonyolítanom, ami aztán Főzelékes Feri által kigondolt, nem a szokásos spárga étek alapjaként sóhajtott egy utolsót. A következőre jövőig várnunk kell...
Hozzávalók 2 személyre:
50 dkg fehér spárga
1 ek vaj
5 ek olívaolaj
2-3 salotta hagyma (nagyságuktól függően)
1 tk kristálycukor
4 dl  zöldség alaplé
3-4 szál kapor
1 tk citromlé
12,5 dkg creme fraiche (zsíros tejföl)
1 dl tejszín
2 tk étkezési keményítő

bors
2 db kápia paprika
1-2 gerezd fokhagyma
A spárgákat meghámozzuk és 2,5 cm-es darabokra vágjuk. A megmosott paprikákat 240 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük, néhány percre letakarjuk konyharuhával, majd a héjukat lehúzzuk. 4 ek olívaolajjal és a fokhagymával simára turmixoljuk.
A 1 ek vajat és a maradék 1 ek olajat egy fazékban  felforrósítjuk és megfonnyasztjuk benne a megtisztított, apróra vágott hagymát. Belekeverjük a spárgát, sózzuk, borsozzuk, cukrozzuk és hozzáöntjük az alaplevet.
Rádobjuk  a kaporszálakat és meglocsoljuk a citromlével. Nem teljesen lefedve 10-15 percig főzzük, míg a spárga megpuhul. A kaporszálakat eltávolítjuk.
A creme fraiche-t simára keverjük a tejszínnel és a keményítővel, hozzáadjuk a paprikakrémet és behabarjuk vele a kész főzeléket. Összemelegítjük, esetleg további apróra vágott kaporral ízesítjük. Nagyon finom!!!

csütörtök, május 04, 2017

Svájci krumpli/Schweizer Kartoffeln

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Svájcban találkoztam a röszti/lepcsánka/cicedli/tócsni (teljesen egyéni, ki hogy hívja)  egyik fajtájával, ami állítom, egyik legfinomabb változat. Nevezhetnénk persze máshogy is, pl. krumlis puffancsnak. Teljesen mindegy. A lényeg, hogy nagyon szerethető.  Ennél a változatnál a  krumplit héjában kissé megfőzik, de nem teljesen puhára és csak azután reszelik le. Magában, egy nagy adag körtebefőttel, esetleg zöldsalátával, de köretként, hús mellé is tálalható. Mindenképpen sikere lesz...
Hozzávalók 3-4 személyre:
75 dkg héjában megfőzött, enyhén szétfövő burgonya
15 dkg reszelt emmentáli (Lehetőleg eredeti, svájci. Annak teljesen más az aromája, mint az "utánzatoké". )
2 dl tejszín
2 tojás
só,
szerecsendió reszelve (ízlés szerint)
3 ek liszt
4 ek olvasztott vaj
Egy  tálkában a lereszelt sajtot a tejföllel, tojásokkal összekeverjük, sózzuk.
A krumplit még melegen meghámozzuk, hűlni hagyjuk, majd krumplireszelőn lereszeljük. Óvatosan belekeverjük a lisztet és a szerecsendiót. Egy serpenyőben a vajat felforrósítjuk és belesimítjuk a 
lisztes burgonyát. A tojásos keveréket egyenletesen ráöntjük, hagyjuk, hogy beszívódjon és mind a két oldalát készre sütjük. (Egy kicsit macera a megfordítás, ügyeskedni kell. 2 ember kell hozzá, az egyik 2 lapáttal megfordítja, míg a másik tartja a serpenyőt. Egy ember esetében két egyforma serpenyö kell hozzá.)
Nagyon passzol hozzá a körtebefőtt, mi azzal ettük.

***
Zutaten für 3-4 Personen:
750 g geschwellte Kartoffeln
150 g geriebener Emmentaler
2 dl Sauerrahm
2 Eier
Prise Salz und Muskat
3 EL Mehl
4 EL Butter
Die Kartoffeln schälen und raffeln. In einer kleinen Schüssel ein Teiglein mit dem Käse, dem Rahm, den Eiern und dem Salz zubereiten.
Die Kartoffeln vorsichtig mit dem Mehl und Muskat vermischen. In der Bratpfanne die Butter erhitzen und die Kartoffeln hineingeben. Das teiglein gleichmässig darübergiessen, gut durchziehen lassen und das Ganze zu einem schönen Kuchen backen. Dazu passt eingemachte Birne ausgezeichnet.



hétfő, május 01, 2017

Croissant-felfújt/Croissant-Auflauf

Rezept unten auch auf Deutsch

A Jókai bableves után kívánkozott valami édesség. Ezzel virítottam... Mondhatom, az elmúlt időszak egyik legsikeresebb darabja lett!
Hozzávalók 6 személyre:
vaj (a forma kivajazásához)
5 croissant
1 vaníliarúd
4 tojás
3 dl tej
5 ek kristálycukor
5 dkg fehér csokoládé
2 ek dióbél, vagy mandula
20 dkg vegyes bogyós gyümölcs
porcukor  megszórni
Egy 29 cm átmérőjű felfújtformát kivajazunk, a croissantokat feldaraboljuk és elosztjuk benne. A vaníliarudat hosszában felhasítjuk, a belsejét kikaparjuk. A tojást, tejet, kristálycukrot és a vanília belsőt egy mélyebb tálban alaposan felverjük, majd leöntjük vele a croissantokat. Alufóliával lefedjük és pár órára (egy éjszakára) a hidegre tesszük.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük (alsó-felső sütés). A csokoládét és a diót (mandulát) felaprítjuk és a bogyós gyümölccsel együtt a felfújtra szórjuk. Betakarjuk újra az alufóliával és a sütő középső rácsán 20 percig sütjük. Ekkor levesszük a fóliát és további 15 perc alatt készre sütjük. Porcukorral megszórjuk és azon nyomban tálaljuk. A teteje finom ropogós, a belseje selymesen omlós! Igazi élvezet, amit érdemes többféle gyümölccsel is kipróbálni...

***
Zutaten für 6 Personen:
Es ist kinderleicht und ein Erfolgserlebnis selbst für Koch-Muffel.
Butter
5 Croissants
Vanilleschote
4 Eier
300 ml Milch
5 EL Kristallzucker
50 g weiße Schokolade
2 EL Mandel,- oder Walnusskerne
200 g gemischte BeerenStaubzucker zum Bestreuen
Eine Auflaufform (Durchmesser 29 cm) mit Butter einfetten. Croissants in breite Scheiben schneiden und in der Form verteilen. Vanilleschote der Länge nach halbieren und das Mark herauskratzen. Eier, Milch, Kristallzucker und Vanillemark verquirlen. Über die Croissants gießen, die Form mit Alufolie abdecken und 2-3 Stunde (über Nacht) kalt stellen.
Backrohr auf 200 °C (Ober-/Unterhitze) vorheizen. Schokolade in kleine Stücke hacken. Mandeln/Walnuss grob hacken. Schokolade, Mandeln/Walnuss und Beeren auf dem Auflauf verteilen. Form mit Alufolie abdecken. Auflauf auf mittlerer Schiene ca. 20 Minuten backen, die Folie entfernen und den Auflauf ca. 15 weitere Minuten goldbraun backen.
Mit Staubzucker bestreuen und servieren.

szerda, április 26, 2017

Töltött édeskáposzta paprikaszósszal/Krautrouladen mit Blutwurst-Apfelfülle auf Paprikacreme

Rezept unten auch auf Deutsch

Hogy a napokban újra beütött a hideg, azonnal kihasználtam és a hűtő/fagyasztó leolvasztásába kezdtem (télen elmaradt...). Ilyenkor aztán legtöbbször valami olyat főzök, sütök, ami a kipakolás közben hirtelen beugrik, vagy a szerencsétlen fagyasztott valami, már régebb óta viseli didergő sorsát. Így esett a választás egy jó kis adag sütnivaló, nagykörüi kolbászra, ami nem kerülhette el a sorsát. Töltelékként végezte, aminek mindenki nagyon, de nagyon örült...
Hozzávalók 4 személyre:
1 fej fehér édes káposzta
16 szelet bacon szalonna
3/4 l húsleves alaplé (vagy víz)
3 alma
50 dkg sütnivaló kolbász, esetleg véreshurka
1 ek aprított petrezselyem
1 ek összevágott snidling
12 dkg másnapi fehérkenyér, héj nélkül
1-2 gerezd fokhagyma, pucolva, összeaprítva
majoránna, só, bors
1 ek olaj
Paprikakrém:
2 piros kaliforniai paprika
1 ek sűrített paradicsom
1 tk pirospaprika
2,5 dl tejszín
1 kis fej hagyma
2 gerezd fokhagyma, pucolva, felaprítva
1-2 ek olaj
A káposztáról 8 nagy külső levelet óvatosan lebontunk és enyhén sós vízben kb. 5 perc alatt puhára párolunk. Hideg vízzel leöblítjük és leszárítjuk egyenként.
A kolbászt/hurkát és az almát lehámozzuk, felaprítjuk és az olajon megfuttatjuk. A kenyérkockákat belekeverjük, sózzuk, borsozzuk, majoránnával, fokhagymával, petrezselyemmel és snidlinggel fűszerezzük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A káposztaleveleket megtöltjük a töltelékkel, ügyesen kis csomagocskákká formázzuk, majd mindegyiket 2 szelet szalonnába betekerjük.
Egy tűzálló tálba, fazékba, vagy magas falú tepsibe sorakoztatjuk, a maradék káposztából felkockázunk mellé valamennyit, felöntjük az alaplével (vízzel), fóliával lefedjük és kb. 40 percig pároljuk. levesszük a fóliát, a sütőt grill állásba kapcsoljuk és további 5 perc alatt szép pirosra sütjük rajta a szalonnát.
A paprikakrémhez a megmosott paprikákat, felszeleteljük, ereit kivágjuk és felkockázzuk. A megtisztított és finomra vágott hagymával az olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a fokhagymát és a sűrített paradicsomot. Megszórjuk a pirospaprikával, kevés vízzel felöntjük és addig főzzük, míg a paprika puha lesz. Kézi mixelővel pürésítjük, a tejszínt hozzákeverjük, még egyet rottyantunk rajta és a káposzta tekerccsel tálaljuk.
(Ugyanezt el lehet készíteni paprikával is. Én megtettem, úgy is nagyon finom!)
***
Zutaten für 4 Personen:
1 Kopf Weißkraut
16 Scheiben Frühstückspeck
3/4 l Rindsuppe (oder Wasser)
3 Äpfel
500 g Blutwurst oder gewürzte Wurst
1 EL gehackte Petersilie
1 EL geschnittener Schnittlauch
120 g Weißbrot
2 Knoblauchzehen 
Majoran, Salz, Pfeffer
1 EL Öl
für die Paprikacreme:
2 rote Paprika
1 EL Tomatenmark
1 TL Paprikapulver
1/4 l Obers
1 Zwiebel
2 Knoblauchzehen
Öl
Vom Krautkopf die 8 äußeren großen Blätter abnehmen und in Salzwasser ca. 5 Minuten weich kochen. Kalt abschrecken und trocken tupfen.
Blutwurst und Äpfel schälen, in Stücke schneiden und in Öl anschwitzen. Brotwürfel untermischen und die Masse mit Salz, Pfeffer und Majoran, Knoblauch, Petersilie und Schnittlauch würzig abschmecken. Die Krautblätter am unteren Rand mit der Fülle belegen und die Seitenränder einschlagen. Einrollen und mit je zwei Scheiben Speck umwickeln. Die Krautrouladen in einen Topf setzen und mit Suppe untergießen. Im vorgeheizten Rohr bei 180 °C ca. 40 Minuten dünsten.
Klein geschnittene Paprika zusammen mit der fein geschnittenen Zwiebel in etwas Öl andünsten. Knoblauch zugeben, dann auch das Tomatenmark einrühren. Paprikapulver beigeben, mit Wasser aufgießen. Die Paprika weich dünsten und mit einem Stabmixer pürieren. Obers zugießen, ein Mal aufkochen lassen und mit den Krautrouladen servieren. 
Quelle: Frisch gekocht TV

csütörtök, április 20, 2017

Sonkás tészta sütőből

Húsvét után mi is lehetne a maradék sonkából, léből, mint tészta és leves... (Leves az még jön...) A sonkás tészta, ami sütőben sül át, különleges helyet foglal el az emlékeimben. Gyerekkoromat idézi, és nagymamám fantasztikus főzőtudományát. Nagyon rossz evő voltam ebben az idöben, de a sonkás tészta esetében ezt valahogy "elfelejtettem". Nem tudom, hogyan készítette, csak megközelíteni tudom az övét . Mondhatják, valójában nem nagy kunszt, hiszen elrontani nemigen lehet, de az etalon, mégis az övé maradt. Talán ez a verzió áll hozzá a legközelebb...
Hozzávalók 5-6 személyre:
40 dkg csuszatészta, kockatészta
35-40 dkg fött, füstölt parasztsonka, vagy csülök
10 dkg vaj
3 tojás
4-5 dl tejföl (szeretem, ha "lucskos")
1 ek zsemlemorzsa
só, bors
A tésztát enyhén sós vízben (vagy, ha van, a sonka megmaradt levében) a szokásos módon kifőzzük. (Én egy kevés étolajat is teszek a vízbe, hogy a tészta ne ragadjon össze.)
A sütőt 220 fokra előmelegítjük.
A sonkát megdaráljuk, vagy nagyon apróra összevágjuk. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikeverjük a vajjal és a tejföllel. Hozzáadjuk a a megdarált sonkát. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan belekeverjük a tojássárgás masszába. Sózzuk, borsozzuk és beleforgatjuk a leszűrt tésztát.
Egy nagy tűzálló tálat  kikenünk kevés vajjal, megszórjuk a zsemlemorzsával és beleöntjük a sonkás tésztát. Betoljuk a sütöbe és kb. 30 perc alatt készre sütjük. (Akkor jó, ha a teteje kissé megpirul.)
Tálaláskor lehet további tejföllel meglocsolni, esetleg apróra vágott lilahagymával megszórni.

csütörtök, április 13, 2017

Bougatsa, tejbegrízlepény tojás nélkül/Grießbreistrudel

Rezept unten auch auf Deutsch

Ennek az eredetileg Görögországból származó rétesszerűségnek "több száz" variációja van. Az általam sütött kissé eltér a szokványostól, de mivel én nagyon szeretem az újszerű dolgokat, belevágtam...  Nem bonyolult, csak a "kabát"-tészta helyes, illetve tökéletes behajtása adott egy kis fejtörést, vigyázva arra, hogy a töltelék ki ne folyjon. Én  torta-formára sütöttem, talán egyszerűbb a réteslap méreténél kisebb tepsiben sütni, de ez nekem nem volt.
Langyosan a legfinomabb, mikor még ropog a tésztája és selymes a töltelék. Hidegen sem lehet rossz, de azt nem tudtam letesztelni, mert addigra elfogyott. 
Hozzávalók 8 szelethez:
1 csomag Filo görög rétestészta (10 lap), vagy friss rétestészta, esetleg levelestészta
1/2 l tej
5 dkg finom búzadara
5 dkg cukor
csipet só
1 csomag vaníliás cukor, vagy egy vanília kikapart belseje
8 dkg vaj (5+3)
1 ek porcukor
1 tk  őrölt fahéj
a) eset -  vagy egy kisebb sütőformára (30x20) és egy tepsire,
b) eset -  vagy két tepsire
van szükségünk.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük (alsó-felső sütés).
Először a krémet készítjük el:
egy fazékba felmelegítjük a tejet a cukorral. A grízhez hozzákeverjük a vaníliás cukrot (vaníliát) és a csipet sót. Állandó keverés mellett hozzáöntjük a cukros tejhez. Addig kavargatjuk, míg felforr, illetve tovább is, hogy besűrűsödjön. Hozzáadunk 5 dkg vajat és addig kavargatjuk, míg homogén masszává nem sűrűsödik. Lehúzzuk a tűzről.
3 dkg vajat felolvasztunk. 
5 db tésztát úgy rakunk le egy nagyobb sütűpapírra,  - a) eset- , hogy a lapok közét olvasztott vajjal megkenjük. 
Illetve, ha nincs kicsi sütőformánk -b) eset - a lapok ne pont egymásra kerüljenek, hanem egy kissé eltolódva, csillag alakban fedjék egymást, hogy a töltelék egy részét be tudjuk majd velük takarni.
A tölteléket elsimítjuk a tészta közepén (kb. 5-6 cm-t hagyjunk szabadon), úgy hogy, a töltelékes rész kicsit kisebb legyen a forma méreténél, vagyis majd beleférjen a formába, illetve amekkora tortaformát szeretnénk.
A külső, nem bekent széleket ráhajtjuk a töltelékre. (Nem fogják fedni teljesen a tölteléket.)
Ezután következik, amihez egy kis ügyesség is kell: 
a további 5 lappal befedjük a lepényünket úgy, hogy szintén egyenként megvajazzuk őket és minden egyes lapot óvatosan aláhajtjuk a tésztának, ezzel is lezárva a batyunkat. Az eredmény vagy egy téglalap alakú négyzet lesz, ami akkora méretű, hogy belefér a formába, illetve kerek tortaforma lesz. A tetejét bekenjük a maradék olvasztott vajjal (ha nem maradt, olvasztunk még egy keveset).
Nagyon óvatosan bele(rá)húzzuk a sütőpapírral együtt a sütőformába, illetve a tepsire.
Betoljuk a sütőbe és 15 perig sütjük. Ekkor kivesszük, a tetejére teszünk egy tiszta sütőpapírt, befedjük a még fel nem használt tepsivel és egy hirtelen mozdulattal megfordítjuk, vagyis a tészta alja most felülre kerül a tepsiben. Lehúzzuk a felhasznált sütőpapírt, kevés vajjal megkenjük és visszatoljuk a sütőbe. További 15 perc alatt ropogós készre sütjük.
Kivesszük a sütőből, kissé hűlni hagyjuk. Megszórjuk a porcukor-fahéj keverékével.
Szeleteléskor persze törik, de ez nem baj, hiszen nagyon-nagyon finom!
Másnap, hidegen is kitünö, krémes sütemény, például a reggeli kávé mellé!

***

Zutaten für 8 Stück:
Eine Packung (10 Blätter) Filoteig
500 ml Milch
50 g feiner Grieß (Hartweizengrieß)
50 g Zucker
1 Prise Salz
1 Päckchen Vanillezucker
50 g Butter, + 30 g zum bestreichen der Blätter
1 EL Puderzucker
1 TL gemahlener Zimt
Für diese Mengenangaben braucht man eine mittelgroße Backform, etwa 30×20 cm groß.
Den Ofen auf 200 Grad  Ober- und Unterhitze vorheizen. 
Die Creme vorbereiten: die Milch mit dem Zucker in einen Topf geben und erwärmen. Den Grieß mit dem Vanillezucker und dem Salz vermischen und unter Rühren zur Milch geben und so lange weiter Rühren bis sie aufkocht und andickt. Vom Herd nehmen und die 50 g Butter hineinmischen und umrühren bis eine homogene Masse entstanden ist.
Die Creme beiseite stellen und die 30 g Butter schmelzen. Die Backform einfetten. 5 Filoblätter so in die Form legen, dass mindestens ein Drittel von jedem Blatt über den Rand der Form heraus hängt und die ganze Oberfläche der Form mindestens doppelt mit den Blättern bedeckt ist. Jedes Blatt leicht mit der Butter bestreichen, bevor das nächste Blatt darauf kommt. 
Die Creme in die Form geben, und die Filoblätter vorsichtig nach innen falten, um damit den Strudel zu schliessen. Die Oberfläche leicht mit Butter bestreichen, die letzten 5 Filoblätter darauflegen und deren Enden und Ecken mit einem Kuchenschaber leicht in die Seiten der Backform (bzw. zwischen Strudel und Backform) schieben. Die Oberfläche mit der übrig gebliebenen Butter bepinseln.
Den Strudel 15 Minuten im Backofen goldbraun backen. Anschliessend auf ein Blech stürzen und weitere 15 Minuten im Backofen kross werden lassen. Herausnehmen, etwas abkühlen lassen und mit dem Puderzucker und Zimt bestreuen.

csütörtök, április 06, 2017

Sült dagadó medvehagymás töltelékkel

Mamám minden Karácsonyra falinaptárral lep meg, amiben általában hazai receptek képei és az elkészítés leírásai találhatók. Idén a Vidék Íze naptár volt a soros, ennek áprilisi recept-fotója, a medvehagymás töltelék azonnal "megütötte a szemem". Medvehagyma dömping van már nálunk is, ezért a vele megtöltött hús éppen aktuálisnak tűnt. (Ausztriában egy kissé nehézkes a vétele, mert, mint tölteni való dagadó, az itt nem ismeretes. A hasaalja meg általában olyan, hogy azt nem igazán töltik. De azért kaptam egy magyar hentestől, aki kérésemre a húst nem hosszába, hanem keresztbe szúrta fel a töltelékhez. Ezért lettek ilyen kicsik a szeletek, mert úgy is szeleteltem.) Finomra sikerült, a maradékot másnap hidegen ettük, ami semmit sem rontott az élvezetből.
Hozzávalók 3-4 személynek:
1/2 kg hasaalja (dagadó), felszúrva
20 dkg champignon, csiperke gomba
10 dkg  darált sertéshús
1 másnapos zsemle
2 tojás
1 csokor medvehagyma
só, bors
tej, zsír
A sütőt 160 fokra előmelegítjük.
A zsemlét összetépkedjük és leöntjük langyos tejjel, hogy éppen belepje. Lefedjük és hagyjuk, hogy beszívja a tejet (kb 10 perc).
A  gombát megtisztítjuk, apróra összevágjuk, vagy vékonyan felszeleteljük. A medvehagymát megmossuk, leszárítjuk és felaprítjuk.
Egy nagyobb tálba összekeverjük a darált húst a tojással, gombával, kinyomkodott, elmorzsolt zsemlével, medvehagymával. Sóval, borssal fűszerezzük.
Megtöltjük a dagadót és egy kizsírozott alufóliába csavarjuk, hogy mindenhol zárva legyen, semmi nem folyhasson ki belőle. Egy tűzálló tálba helyezzük és felöntjük kb. 3 dl vízzel.
Betoljuk a sütő középső sínére és 90 percig sütjük. Ekkor óvatosan felvágjuk a tetején a fóliát és 200 fokon 10-15 perc alatt a tetejét ropogósra pirítjuk.
Hagyjuk kissé kihűlni, csak akkor szeleteljük fel.
Gombás rizzsel, ecetes céklával nagy sikere volt. Reggelire hidegen, baguette-hez társult...

csütörtök, március 30, 2017

Tavaszi töltött karalábé/Gefüllte Kohlrabi

Rezept unten auch auf Deutsch

Lassan-lassan nincs kibúvó (szerencsére!), itt a tavasz és vele a jó idő. Megjelenik a standokon a friss, ropogós karalábé is, ami nagyon egészséges, de mi nem csak ezért szeretjük. Gyorsan megpárolható, megfőzhető. A levele is felhasználható, nagyon jól lehet bele tölteni.  Arra mindig odafigyelek, hogy ne legyen fás, ami sokat levon az élvezeti értékéből. Épp ezért igyekszem hibátlan, foltoktól, vágásoktól mentes, friss, harsány színű, telt levelű zöldségeket venni.
Töltve szeretjük a legjobban...
Hozzávalók 4 személyre:
4 új karalábé (kb. á 25 dkg)
30 dkg darált bárány-, vagy borjúhús (lehet másfajta is, de ezekkel a legjobb)
1 csomag petrezselyem
csipet őrölt fahéj
2 dkg fenyőmag (elmaradhat)
3 paradicsom, vagy 1 doboz darabolt paradicsom konzerv
5 dl marhahús levesalap
só, bors
A karalábékat meghámozzuk és egy fazékban, amit kb. 1 l vízzel teletöltünk (1 tk só is megy bele)  és felforralunk, lefedve, kis lángon 15 percig főzzük.
A fenyőmagot egy edényben szárazon megpirítjuk, a petrezselymet megmossuk, felaprítjuk.
A petrezselyem felét, a fenyömagot, fahéjat, 1/2 tk sót és borst a darált húsba dolgozzuk.
A megfőtt karalábét hideg vízbe állítjuk és kihűtjük. A paradicsomokat a csumájuknál keresztben bevágjuk és 10 másodpercre forró vízbe (lehet ez a karalábé főzővize is) mártjuk, majd hideg víz alá tartjuk. Így könnyedén lehúzhatjuk a héját. Félbevágjuk, a magokat kikaparjuk, a paradicsomhúst apróra felkockázzuk és a felét a darált húshoz keverjük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A kihűlt karalábé belsejét egy éles késsel, vagy kiskanállal kivájjuk, a kivájt belsőt felaprítjuk és egy sütőtepsibe szórjuk. A karalábékat enyhén megsózzuk és megtöltjük a hússal. Belehelyezzük a tepsibe és felöntjük a levesalappal. Hozzáöntjük a maradék paradicsomot. Alufóliával lefedjük és a sütő középső sínén kb. 50 perc alatt készre sütjük.
Tálaláskor megszórjuk a maradék petrezselyemmel. Friss kenyérrel, baguette-el kínáljuk.

***

Zutaten für 4 Personen:
4 Kohlrabi (à 250 g)
300 g Lammfaschiertes
1 Bund Petersilie
1 Prise Zimt
20 g Pinienkerne 
3 Tomaten oder 1 Dose Tomaten Stücke (ca. 400g)
500 ml Rindsuppe
Salz, schwarzer Pfeffer
Kohlrabi schälen und in einem Topf mit ca. 1 l Wasser und 1 TL Salz zum Kochen bringen und zugedeckt 15 Minuten köcheln lassen.
Die Pinienkerne in einer Pfanne ohne Fett bei mittlerer Temperatur anrösten. Petersilie waschen, die Blätter fein hacken. Die Hälfte der Petersilienblätter, die Pinienkerne, Zimt, 1/2 TL Salz und Pfeffer zum Fleisch geben
Die gekochten Kohlrabi in kaltes Wasser legen und abkühlen. Die Stielansätze der Paradeiser keilförmig herausschneiden, die Paradeiser ca. 10 Sekunden in das kochende Kohlrabiwasser tauchen und dann mit kaltem Wasser abspülen. Die Haut abziehen, die Paradeiser halbieren und die Kerne entfernen. Das Fruchtfleisch in kleine Würfel hacken. Die Hälfte der Paradeiserwürfel zu dem Lammfleisch geben und vermischen. Das Backrohr auf 180 Grad (Ober-/Unterhitze) vorheizen.
Die abgekühlten Kohlrabi mit einem kleinen Messer keilförmig aushöhlen. Die Ausschnitte fein hacken und in einen Bräter streuen. Die Kohlrabi mit einer Prise Salz bestreuen. Die Lammfleischfüllung in die Kohlrabi geben, diese in den Bräter setzen, Suppe angießen und die übrigen Paradeiserwürfel hineinstreuen. Mit Alufolie abdecken. Auf der mittleren Schiene des Backrohrs 50 Minuten schmoren.
Den Bräter aus dem Rohr nehmen. Die übrige Petersilie auf die gefüllten Kohlrabi streuen und mit dem Sud servieren.